Nagybaracska Községi Önkormányzat Hivatalos Honlapja

Nagybaracska Községi Önkormányzat Hivatalos Honlapja

Farkas József

Farkas József

132/1998. (VIII.19.) Kt. határozat

Nagybaracska Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Farkas József

örökös halfőző bajnok- és mesternek
1998-ban adományozott díszpolgári címet.

Farkas József Magyarország Örökös Halfőző Bajnoka és Mestere, aki Farkasnak született "Sobri" Jóska lett belőle. A nagybaracskai Halászcsárdában 32 évet dolgozott. Az országos halfőző versenyeken kétszer második és tizennégyszer aranyérmes lett. Országszerte megis-merték nevét, főztjét. Főzött államfőknek, tábornokoknak, minisztereknek, pártpolitikusoknak. Az országos halfőző versenyeken egyeduralkodó lett. Elnyerte Magyarország Örökös Halfőző Bajnoka és Mestere címet.

A mester a Pécsi Püspöki Uradalom szomszédságában, Dávodon, a Cigány laposon egy kis nádas házban született 1925. január 14-én. Szülei az uradalmi napszámosok életét élték. Kis-gyermekként szerencse érte a családot, Mateovitcs Ferenc magához vette a családot az akkor már jól működő Halászcsárdába. Gyerekként kanász volt, majd szabóinas, majd édesanyja kérésére a csárdába került halat főzni. Király sógorától tanult meg halat főzni és főzött is min-denféle vendégnek. Farkas Józsefnek nem volt könnyű élete, de hitvallása mindig az volt, és máig is az: "Szeretem az embereket, mindig azon voltam, hogy a legjobbat adjam a vendégnek."

További részletek a következő címen érhetők el: Sobri Kupa